Opus Mixtum V. (2016)

Az Opus Mixtum 2016. évi, sorrendben immár ötödik száma a CentrArt Egyesület által 2012 végén kezdeményezett Örökségfigyelő blog írásaiból nyújt válogatást. Az Örökségfigyelő indulásának közvetlen oka az ország legfőbb műemléki hatósági szerve, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) 2012-es megszüntetése, illetve különböző minisztériumi főosztályokba és intézményekbe való átszervezése volt. Utólag visszatekintve a KÖH megszüntetése csak az első lépését és nem a záróakkordját jelentette azoknak a következő években foganatosított változtatásoknak, amelyeknek célja a korábbi örökségvédelmi rendszer egymásra épülő döntések során történő lebontása és teljes átalakítása volt. A KÖH egyes részeit más örökségvédelmi intézményekkel vonták össze, mint például a korábban a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozó Nemzeti Örökségvédelmi Központtal (NÖK), vagy a Műemlékek Nemzeti Gondnokságával, ami sohasem látott el hatósági feladatokat, hanem egy jelentős portfoliót képező állami műemlékállományt kezelt, és ezeknek a műemlékeknek a felújítási beruházásait irányította. Az ezeknek az összevonásoknak az eredményeként létrejött Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ (Forster Központ) a következő években szintén több átalakításon esett át, míg végül 2017. január 1-jével egyes részei a Miniszterelnökséghez, más részei a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft-hez kerültek, a külön szervezeti egységeként működő, még a KÖH-től örökölt Magyar Építészeti Múzeumot pedig a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) vette át.

A CentrArt 2012. december 7-i közgyűlése a KÖH megszüntetése és a Forster Központ létrehozása
tudatában döntött az azt megelőző hetekben formálódó blog elindításáról. A cél az épített és tárgyi örökség megőrzése iránti széleskörű társadalmi érdeklődés felkeltése és az örökségvédelem szakmai szempontjainak megismertetése volt a blog által kínált rövid, képekkel gazdagon illusztrált publicisztikai műfaj keretein belül. A blog alapítói az örökség-fogalom kiszélesítését és népszerűsítését tűzték ki célul, hogy szélesebb társadalmi támogatást élvezhessen az épített, tárgyi vagy akár szellemi örökség ápolása és megőrzése. Ennek megismeréséhez ugyanis mindenkinek joga van, ugyanakkor ennek felismerése kötelezettségeket is rótt ránk. A blog erénye az örökségvédelem aktualitásaira való gyors reagálás és a nagyközönség naprakész tájékoztatása közérthető módon egyes témák, problémák olyan szakmai hátteréről, amibe a felületesebb újságírás nem enged betekintést.

Az Örökségfigyelőn megjelenő cikkek nagy része az épített örökség fogalma köré csoportosul. A blog alapítói ugyanis úgy gondolják, hogy az élet természetes változásából kifolyólag törvényszerű épített környezetünk újabb és újabb átalakítása. Nyilvánvaló, hogy az ember célja a mindig jobb és jobb életkörülmények kialakítása és az új igények kielégítése. A régi épületek és épületrészek ezt hol megengedik, hol akadályozzák. Utóbbi esetekben néha nehéz kompromisszumokat kell meghoznia mind a tulajdonosnak, mind a szakembernek, ha az épület fennmaradását szeretné elérni. Mindeközben azonban nagyon óvatosan kell eljárni, hiszen sajnos számos példa sorolható fel arra, hogy emlékeinken régi, még használható részleteket látványos, vadonatúj elemekkel cserélnek fel. Fel kell tennünk tehát azt az alapvető kérdést, hogy melyik faragott kő az értékesebb: az, amelyik most gördült le a gyártósorról, vagy az, amelyiket ténylegesen érintette például Rákóczi, Kossuth vagy Széchenyi keze? A városszövetbe tervezett testidegen építkezések pedig nagyapáink emlékeit söprik el. Átélhető-e például a Pál utcai fiúk atmoszférája az évszázados pesti bérházak nélkül?

Múltunk eredeti tanúköveinek megóvása tehát nyilvánvaló erkölcsi kötelesség, de ezen túl gazdasági érdek is. Az ország turisztikai vonzereje történelmi és természeti kincseiben rejlik. Mi sem azért utazunk külföldre, hogy plázákat és lakóparkokat látogassunk. A műemlékvédelem eredményeiről – ahogy sok más szakmáéról sem – elsősorban nem a guruló forintok, eurók jutnak eszünkbe, de nem árt szem előtt tartani, hogy bizony ezek az eredmények anyagilag is megtérülhetnek. Ebből kifolyólag elismerjük, sőt szükségesnek ítéljük, hogy az épület-felújítások mögött olyan gazdasági programok húzódjanak, amelyek hosszútávon fenntarthatók. Azonban mindannyiunk elsődleges célja a maradandó értékek létrehozása kell legyen. Ez a munka pedig hatalmas felelősséggel jár, hiszen épületeink nemzedékek vizuális kultúráját határozzák meg. Épített környezetünk hat ránk, akaratunktól függetlenül nevel bennünket, alakítja ízlésünket, esztétikai igényeinket, hatással van közérzetünkre, és ezáltal mindennapjainkra. Az odafigyelés tehát nem szabad, hogy kevesek meg nem értett hóbortja legyen, kulturális örökségünket mindnyájunkénak kell éreznünk. És nem csak a műemlékekről beszélünk, hanem teljes épített, illetve tárgyi környezetünkről is. A rendszeres beszámolók, elemzések mellett a blog tematikája ezért 2014-ben kibővült, s már nem csupán aktuális örökségvédelmi problémákkal foglalkozott, hanem a történeti építészetet egyéb nézőpontokból is tárgyalta, már két rendszeres rovattal is jelentkezett. A 2015-ben beindított új rovat a történeti építészet közönségfilmekben való megjelenítését vizsgálta.

Az Opus Mixtum elsősorban azokból az írásokból közöl válogatást, amelyek megjelenésük pillanatában aktuális helyzettel, építéssel, rombolással, átalakítással, vagy annak tervével foglalkoztak. Ezeket az írásokat újra átnéztük, és ahol szükség volt rá, újra megszerkesztettük. A szerzői jogok miatt egyes a blogon megjelent képeket, illusztrációkat kihagytunk a kötetből, vagy más illusztrációkkal pótoltuk őket.

A szerkesztők

Az évkönyv letöltéséhez kattintson ide.
(
PDF-formátum, 85 MB)