„Felejthetetlen hangulatok, bölcs tanulságok”

plakat_indiaMedgyaszay István építész Indiában
(“Unforgettable Moods, Wise Lessons” The Architect István Medgyaszay In India)

Medgyaszay István a századforduló magyar építőművészetének meghatározó alakja. A vasbeton építészet és a népművészeti, valamint keleti formák ötvözete jellemezte pályafutását. Az elsősorban színházépületeiről ismert művész nevéhez számos templom és bérház tervezése is fűződik, de épített hadikiállításhoz pavilonokat az első világháború idején. Életművének fontos alkotásai ma Magyarországon kívül Romániában lelhetőek fel, sőt tervezői pályája hajnalán tett erdélyi népművészeti gyűjtőútja során szerzett élményei később is meghatározóak maradtak számára.

Az építész és szakíró eredetileg Benkó István néven született 1877. augusztus 23-án Budapesten. Édesapja Benkó Károly kőműves, építész volt, édesanyja Kolbenheyer Kornélia. Bátyja, Gyula szintén építész lett. 1893 és 1896 között a budapesti Állami Ipariskola építészeti szakosztályán folytatta tanulmányait, majd Francsek Imre tervezőirodájában dolgozott. 1899-től a bécsi Képzőművészeti Akadémián Otto Wagner mesteriskolájának növendéke volt. 1902-ben átiratkozott a budapesti Műegyetemre. A Gellérthegyre tervezett Nemzeti Panteonnal elnyerte az Akadémia Gundeldíját (a terv későbbi díjai: Bécs 1903, Budapest 1906, Párizs 1907, London 1909, Monza 1923), majd 1904-ben szerzett mérnöki oklevelet. 1904 és 1906 között népművészeti gyűjtőúton járt Erdélyben, az út során készült rajzai a Malonyai Dezső-féle „A magyar nép művészete” című többkötetes alkotásban jelentek meg. Ebben az időben vette fel anyai nagyanyja vezetéknevét, a Medgyaszay családnevet. Korszerű színházépületeinek megtervezése során több szabadalma jelent meg: a foglalat nélküli izzólámpa, a színházi ajtózár és a vasbeton födém. Alkotóként a népi formaelemeket ötvözte a vasbeton építészettel, melynek művészi megformálását összekötötte a magyar nép ősi hagyományainak alkalmazásával. Ebben a témában hangzott el egyik legjelentősebb előadása az 1908. évi VIII. Nemzetközi Építészeti Kongresszuson Bécsben, A vasbeton művészi formája címmel. 1911-ben a Nílus-menti ókori emlékeket tanulmányozta Egyiptomban és Szudánban, az első világháború idején pedig önként jelentkezett frontszolgálatra. A háború ideje alatt nősült meg. Feleségétől, Martinovich Gabriellától három lánya született: Margit, Ilona és Gabriella. Az 1916-ban Lembergben (Lwów), majd a Margitszigeten is megrendezett hadikiállítás pavilonjainak megépítéséhez Medgyaszay csupán fát és kátránypapírt használhatott. Az 1920-as években születtek meg keleties hangulatú alkotásai: a távol-keleti formákat mutató mátraházi Turistaszálló és a Kisfaludy Társaság által Greguss-díjjal kitüntetett Baár-Madas Református Leánynevelő Intézet és Líceum. Keleti érdeklődése műegyetemi magántanárként is megmutatkozott, „A magyar parasztság népi építészete” című óráin gyakran az indiai és perzsa építészetre hivatkozott. 1932-ben a Magyar Indiai Társaság társelnökeként ellátogatott Indiába, hogy tanulmányozza a helybeli építészetet és művészetet. 1927-től tanított a Műegyetemen. A második világháború után bekövetkezett politikai változások következtében 70 éves korában is dolgoznia kellett a VÁTI-ban, a KÖZTI-ben, végül a MEZŐ-IPARTERV-ben. Munkaviszonyát csupán 1959 tavaszán szüntették meg, és rövid idővel nyugdíjazása után, április 29-én hunyt el Budapesten.

A CentrArt Alapítvány a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával lehetőséget kapott arra, hogy csatlakozzon a Medgyaszay emlékévhez, és az építész életművét Indiában is bemutathassa. A tárlat a Delhi Egyetem Szláv és Finnugor Tudományok tanszékén lesz megtekinthető 2018. augusztus 23. és szeptember 1. között. A kiállítás megnyitóján Dr. Wilhelm Zoltán, a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ igazgatója mond köszöntőt, a tárlatot a CentrArt Egyesület nevében Baldavári Eszter projekt igazgató, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ művészettörténész munkatársa nyitja meg.